Az előző posztomban írtam, hogy mennyire hálás vagyok az embereknek körülöttem, hogy olyanok, amilyenek. Ez teljes mértében így is van, de, hogy még véletlenül se legyen felhőtlen, itt egy ‘kontra’ poszt, a ‘pro’ után,hogy meglegyen az egyensúly.
Nem kell ám félteni egyik embert sem. Amíg az ember nincs bent egy helyzetben, hajlamos könnyen ítélkezni, pálcát törni mások felett. Ami persze nagyon rossz érzés tud lenni, hiszen én bentről látok kifelé rájuk, és nem értem, hogy mire irigyek, A betegségemre, a vele járó fájdalmaimra, a “szenvedésemre”? Komolyan képesek irigyek lenni ezekre? Mert azáltal, hogy irigyek rám azért, mert elmentem nyaralni, ezekre is irigyek. A legtöbb ismerősöm irigy rá, hogy Görögországban nyaraltam. ” Hogyan tudtál elmenni nyaralni?” “Honnan vol rá pénzed?” “Nem is vagy beteg, ha el tudtál utazni.” ” Nem gondoltam, hogy rosszul vagy, hiszen Facebookon láttam a nyaralásos képeidet. Mindegyiken mosolyogsz.”
Elítélnek kivülről, de egyik sem veszi a fáradtságot, hogy megkérdezze, ‘hogy vagy?’. Az ember nyilván nem a rossz pillanatairól tölt fel képeket a közösségi oldalra.
Sajnos belénk van nevelve ez a felületesség. Feltételezés, hogy mi kérdés nélkül is tudjuk a választ.
De abba persze nem gondolnak bele- nem is kell, mert honnan is tudnák-, hogy én mennyit dolgoztam -amíg tudtam- ezért a nyaralásért. Hogy amióta megtudtam, hogy mi van velem, és nem tudhatom kerülök-e valaha tolószékbe miatta és ha igen, akkor mikor, azóta célom minél több dologban résztvenni, minél több helyre eljutni, ami emlékeket ad, hogyha bármikor is rosszra fordul a Sorsom, legyen miből “táplálkozni”. Én nagyon keményen dolgoztam azért, hogy a nyaralásom megvalósuljon. Napi 12 órákat. És mivel kérdezni a legtöbb ember lusta…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: